A palota


      Magas kovácsoltvas kerítés védte a különös, reneszánsz stílusban épített, hatalmas házat. Óriási fehér és vérvörös oszlopok tartották a díszes tetőt,  és márványborítású lépcső vezetett a vaskapuhoz. Lady Blood egy fekete taxival érkezett, mikor elért a házhoz, a sofőr markába nyomott három ezüstpengőt, aki kiszállt az autóból és kisegítette utasát.
       Lady Blood évek óta nem járt ezen a helyen. Azóta valahogy minden öreg, feslett és sivár lett a környéken. Pedig, réges régen, mikor még nem autóval, hanem szekerekkel tudta csak megközelíteni a házat, mikor még minden a maga rendje szerint történt, és nem az alávaló emberi faj uralkodott a felső világon, akkor ez a vityilló is kacsalábon forgó palota volt, ahol egy olyan szívvel szeretett, ami mára fekete kővé dermedt...

   

       1425 nyara forró volt és száraz. Mindenki küszködött a meleggel, az emberi rabszolgák a kútról hozták a vizet parancsolóiknak. Ez a világ még az Azelőtti világ volt, mikor még a nemesi ördögök, vámpírok és egyéb fajok uralkodtak a semmirekellő halandók felett. A fiatal, szénfekete hajú szépséget és anyját is éppen egy ilyen szolgáló öntözte vízzel.
          - Leányom, a szolgálók jelentették, hogy, manapság rákaptál az emberi étekre. Én megértem, hogy unod a vért, de ez a viselkedés rangon aluli. Holnap a saját szememmel szeretném látni, hogy két szolgáló életét oltod, hogy hozzájuthass ahhoz, ami neked kijár. Ezután, friss erővel, elmegyünk Sir Meg Evett rezidenciájára, hogy az eljegyzésed megtörténjen
          - De anyám...-vágott a szavába az ifjú lány
         - Nincs de! Holnap délben legyél útrakészen, hogy az éléskamrába vihesselek.
         - De anyám, én nem szeretem azt a hájas disznót! Ne kényszeríts, hogy egy ilyen ezeréves patkányfarkú ördög szolgája legyek
         - Nem a szolgája leszel! A felesége leszel, és ez az egész családnak az érdeke! Nincs beleszólásod, kisasszony. És most menj, aludj!- parancsolta Lady Blood, a tartomány úrnője
A lány, Sylvia szó nélkül, ám villódzó szemmel távozott, az ajtót becsapta maga után!
         - Fiatalság, bolondság - szólt nevetve az úrnő
Sylvia a palota egyik hatalmas termébe bújt haragosan. Senkit nem akart látni, se az anyját, se apját, se testvéreit. Csak sírt a hideg kövön ülve.És ekkor hirtelen kopogást hallott. Ám nem az ajtón,hanem a csukott ablakon. Sylvia felnézett, ajkai mosolyra húzódtak. Az ablakhoz szaladt, amit ki is nyitott. Egy szőke, pirosszemű ifjú legény esett be rajta.
        - Fred! Hogy kerülsz ide? Hogy jutottál ide fel?
        - A nagy pálmán másztam fel. Jól mászom, te is tudod- mondta nevetve a fiú
        - Könnyű annak, akinek van még két lába- válaszolt gunyoros hangon a lány. És ezzel magához szorította szerelmét, és csókolni kezdte. Ajkai vörösebbek voltak, mintha egy dézsa vérrel végzett volna. A fiú sárga haja pedig világított. Egymásba gabalyodva szerették egymást...
        - A tiéd akarok lenni, Fred. Legyél a férjem! - mondta lihegve Sylvia, a fiú arcát még mindig közel tartva
        - Te is tudod, hogy nem lehet.
        - Tudom- szólt elcsukló hangon a lány- de én csak téged szeretlek!
Ezzel újra megcsókolta Fredet, és egész éjszaka el nem engedte volna.



Most itt áll a vaskapu előtt egy idős hölgy. Szíve már nincs, de a kő a helyén majd kiugrik a helyéről, miközben várja, hogy ajtót nyissanak, hogy láthassa azt, aki miatt sose lesz már az a lány, aki egykoron volt.